Kunhalmi: az orbáni 10 év után nem lehet eltartott kisujjal politizálni

Kunhalmi: az orbáni 10 év után nem lehet eltartott kisujjal politizálni

Az MSZP országgyűlési képviselője és leendő társelnöke Tiszaújvárosban kampányolt az ellenzék közös jelöltjéért, tapasztalatait az Alfahírnek adott interjújában osztotta meg.

Kunhalmi Ágnes személyesen is elutazott Tiszaújvárosba, ahol a helyi szavazókkal találkozott. Örömmel beszél arról, hogy az ellenzéki lakosok értik: Bíró László közös jelöltként mindannyiukat képviseli. Elmondta: "a DK-sok, az MSZP-sek ugyanúgy szavaznak a jobbikosokra, mint ahogy a jobbikosok a momentumosra, és sorolhatnám. Teljes mértékű Bíró László elfogadottsága."

Az összefogás szilárdan áll a Fidesz rablópolitikusaival szemben. A helyi lakosok készen állnak a csürhe leváltására, az ellenzék pedig bízik benne, hogy október 11-én meg fogják törni a Fidesz hatalmát.

Baloldali politikusként azt kell mondanom, tökéletesen értik a baloldali szavazók Magyarországon, így Tiszaújvárosban is, hogy egy ilyen antidemokratikus, antiszociális és mérhetetlenül korrupt 10 év után nem lehet eltartott kisujjal politizálni.

Egyre több ellenzéki politikus látogatja meg a borsodi választókerületet az összefogás megerősítése miatt. Bárhova mennek, mindenhol bizakodó szavazók, elhivatott ellenzékiek és támogatás várja őket.

"Bíró László becsülettel harcol, de a teljes ellenzéki összefogás zászlaja van a kezében, és maga mögött tudhat nagyon sok különböző típusú választót."

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Lázár bemutatta, miért alkalmatlan Orbán miniszterelnöknek

Azzal, hogy Mészáros és Simicska féle pénznyelőkkel veszi magát körbe Orbán, képtelen stabilan működő kormányt fenntartani. Mutatjuk, miért:

  • 2020.10.20

Müller Cecília beismerő vallomása: gyalázatos a fideszes válságkezelés

A jachtminiszter Szijjártó Péter vett 20 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárdért. De minden második ember meghal, aki felkerül rá. Inkább a fertőzés megállítására és a tesztelésre kellett volna költeni, nem összevásárolni egy csomó lomot.

  • 2020.10.20

Évi legfeljebb 44 nap kirendelést tenne csak lehetővé a MOK

A Magyar Orvosi Kamara közzétette azokat a pontokat, amiknek teljesülnie kell ahhoz, hogy ne fogyjon el az orvosok nagy része az országból.